WEÖRES Sándor

Az Ének a határtalanról Weöres végtelen műgonddal, szerénynek látszó dalokból megkomponált négytételes szimfóniája egy olyan korszakának dokumentuma, amelyet egy egész nagyszabású poéta-élet alapozott meg.

Ezekben az „egyszerű” versekben ott van minden vagy csaknem minden, ami a költőt tízen-kevés éves csodagyerekségétől fogva teljes csodafelnőttsége során foglalkoztatta, amit abból szintetizált, amit Várkonyi Nándortól, Fülep Lajostól, Buddhától és másoktól tanult, és természetesen az is, ami benne, a költőben (e még „egyedülibb” példányban) a metrummal alighanem egy időben megszületett.

A kötet versei dísztelenek, mint a középkori haláltánc-szövegek („Elmegyek meghalni”), az egészben pedig nagy erővel jelen van egy másik, az ugyancsak réges-régi „Halál, hol a te fullánkod?”-dal rokonítható érzés: a földi pályát a végtelenbe és örökbe való visszatérés követi majd. Ez a határtalan azonban erősen különbözik a Kosztolányi-féle semmitől, amelyben az ember „öröktől fogva”, „ráborultan” benne volt, hogy majd utóbb visszatérjen belé „eltűnni és feküdni holtan”.

Ahova Weöres készül, az akár semmi, akár valami, egy beteljesedett élet folytatása, ő azok közé a „szerencsés”, azaz nem túlságosan gyakori költők közé tartozott, akiknek kései és idős kori alkotásai: ugyanazok.

Keresztes Dóra grafikusművész illusztrációi, melyeket az Ének a határtalanról-hoz készített, egy nem mai keletű inspiráció következményei: komplementer alakokat, látványokat és világokat szembesítő látásmódjának hasonlóan nagyszerű dokumentumai a látványtervek, amelyeket Weöres Holdbéli csónakos-ához készített, és azok az animációs filmek, amelyek ugyancsak tekinthetők az e kötetben megjelenő képek (álmok/látomások a mindenségről) előzményeinek.