VIAN, Boris

A kertben vad házinyulak ólálkodnak, az Őrnagy szalonjában részeg jampecek szvingelnek a gátlásaikat és ruháikat gyorsan levetkőző leányzókkal, s az áprilfalvai éjszakában messzehangzón szól a jazz. A csendháborítás tényét egy inkontinens vadászblézer panaszos bégetése nyomatékosítja.  Nem csoda hát, hogy a minden emberi tevékenységet szabályozni kívánó Hivatal értekezlet-mániás főaktakukaca, Pharocq Alfőmérnök lelkesen támogatja a házibulik szabványosításának ötletét.
Miközben a regény összes férfi szereplőjét magába bolondító Óvadóc – Pharocq igencsak rokonszenves, mert készségesen nimfomániás unokahúga – többször is elveszíti ártatlanságát, Venyigeszú egy hasonló adottságokkal megáldott dögös kis vörössel vigasztalódik. A konyak- és kénkőszagú baszobácskákból hokedlikkel felfegyverkezett ifjak indulnak végső rohamra a szenilis vén hülyék ellen.
Ha mindezek után valaki azt hiszi, hogy ez a Franciaország német megszállása idején született regény csupa móka és kacagás, gátlástalan tabudöntögetés és csúfondáros nyelvöltés mindenre, ami rút, ostoba, idejétmúlt vagy szomorú – nos, az nem jár messze az igazságtól. „Dew Kellington” és „Goer Chuine” zenéje, Venyigeszú de Lucerna és az Őrnagy lélegzetelállító szabad versei színesítik Boris Vian e legvidámabb és legmulatságosabb regényét – melynek végén minden a levegőbe repül.