Coltrane életrajzát olvasva először megdöbbenünk, milyen félelmetesen rövid idő állt a rendelkezésére, hogy szinte minden elemében megújítsa egy korszak zenei nyelvezetét, teljesen új irányba fordítva a jazz fejlődését.
Második reakciónk, hogy próbáljuk tetten érni a pillanatot, amikor a zenélés hagyományos, biztonságosnak tűnő formáit feladva valami szokatlant hoz létre, s ebben nem bizonytalanítja el az esetleges kedvezőtlen kritikai visszhang, a közönség egy részének idegenkedése.
Mert Coltrane zenei útkeresésére a közönség és a kritika is mindvégig rendkívül szélsőségesen reagált. Sokan utasították el, mások viszont szinte vallásos áhítattal tekintettek művészetére és személyiségére. Ő mégsem öltötte magára a meg nem értett zseni pózát, s bár játékát gyakran illetik a „haragos”, „zaklatott” jelzőkkel, személyiségéből szinte teljességgel hiányoznak ezek a vonások.
Nyugodjunk bele, hogy egy rendkívül alapos, Coltrane művészi fejlődésének szinte minden lényeges mozzanatát rögzítő pályakép alapján sem ismerhetjük meg a korszakalkotó művésszé válás receptjét. Nem sikerül megragadnunk azt a pillanatot, amikor kiváló szaxofonosból stílusteremtő művésszé válik, akit csak utánozni lehet, meghaladni aligha.
Nem bolondult úgy a nőkért, mint én meg Philly Joe Jones. Ő a zenéért bolondult, a muzsika volt a mindene, és ha játszott, azt sem vette volna észre, ha egy nő anyaszült meztelenül állt volna elé.
(Miles Davis)
Az egyik klubkoncerten egy nő az esernyője kampós végével megpróbálta elkapni John karját, miközben ő a kvartettel játszott a színpadon. Meg tudtam volna ölni azt a nőt! Ráadásul a szett után odament Johnhoz, és leszidta, hogy ilyen hangos, őrült zenét játszik, de John végtelenül kedves és megértő volt vele.
újdonságok 
főoldal 
Kosár tartalma ›› 