„… amikor a mosolygástól már merevedni kezdtek az arcizmaim (akkorra már Sápal művezető is megérkezett, és rögtön kérdezősködni kezdett az érzéseimről, előérzeteimről és tudat alatti óhajaimról), és a férfiak meg mindig csak ettek, ettek (még többet, mint tegnap este), a társaság felderítésére azt javasoltam, hogy énekeljünk egy kicsit. Mindnyájan megdöbbentek… ilyen még nem volt itt, mondták. De Barborka föllelkesedve behozta a magnetofonját, és én egy ideig együtt énekeltem az ő édes slágereivel... és mert a férfiak még szorgalmasabban ettek: táncoltam is nekik egy kicsit. Ennél többet már nem tudok... a férfiak veszettül magukba hányták élelmiszerkészletünk maradékait (még jó, hogy tegnap megmentettük legalább a kínai ananászkonzervet), és egymásba ütközve, zavart sorokban elmasíroztak.
– Te kész varázslónő vagy… – mondta Barborka, lelkesedésében és éhségében a semmit rágcsálva.
– Hát te jól kikészítetted a lovakat – nevetett Ivanka, és bolond jókedvében rágyújtott egy vastag kubai szivarra.
Még egy kicsit énekeltünk – mind a hárman –, aztán vidáman lefeküdtünk aludni. Olvastam már egy csomó regényt, főként kastélyokban, óceánjáró gőzösökön, filmstúdiókban és mondén párizsi szállodákban játszódtak […], de sehol se olvastam, milyen édes lehet az élet csupáncsak Ustí nad Labemben és annak iparában.”
újdonságok 
főoldal 
Kosár tartalma ›› 