Puccs, törzsi zendülések, ejtőernyősök, fekete és fehér keretlegények, csődbe ment nagy tervek, nyomor és korrupció, tespedtség, szép remények, türelmetlen és törekvő fiatalemberek, meg az őserdő és a törzs, a hagyomány félelmetes, visszahúzó – mégis nélkülözhetetlen – ereje.
Civilizációk tragikus összeütközése – vagy más szóval: a szervetlen fejlődés csillapíthatatlannak tűnő görcsei. A gyarmatosítás után itt maradt emberi, erkölcsi, gazdasági és politikai káosz – népek, nyelvek, gondolatok és kultúrák zűrzavara. A nagy folyó kanyarulatában alighanem a Harmadik Világ első – a szó klasszikus értelmében vett – „nagyregénye”; emberi viszonyok történelmi háttérrel.
Naipaul csúf, poros, piszkos Afrikájának minden „gyarmatáru-romantikától” és folklórszíntől megfosztott képei sokáig kísérik az olvasót: olyan regényterepet teremt, amelyen bármely pillanatban felbukkanhat egy véres kezű, hideg fejű diktátor. A nagy folyó kanyarulatában felfedezőút az olvasó számára egy még mindig formátlan és ezért félelmetesen kiszámíthatatlan világba.
Sir Vidiadhar Surajprasad Naipaul 1932-ben született Trinidadon, indiai eredetű családból. Oxfordban járt egyetemre, s utána is Angliában maradt. Ma már a szigetország legnevesebb írói közé tartozik.
Jelentősebb regényei: Mr Biswas háza (1961), In a Free State (1971, Booker-díj), A nagy folyó kanyarulatában (1979).
„Nem haragból írok. Talán inkább mély érzelemből. Anélkül nincs irodalom. Csak újságírás. Ha az embernek nincsenek érzelmei, elmegy Uruguayba, beszámol a választásokról, de semmi köze hozzájuk. Aztán a cég gépén elrepül Bogotába, és ír valamit a drogkereskedelemről is. Semmi köze hozzá. De ha mélyen felkavarja valami, először is tisztában van vele, hogy ezt a csupasz, nyers érzelmet nem fejezheti ki; az nem lenne irodalom. Fel kell dolgoznia magában. Az érzelemnek ez a megtisztítása, a megértés szüli az igazi irodalmat. A kettő persze nem ellentétes egymással. Egymásból erednek, vagyis inkább a második, a megértés ered a haragból.”