LEBOYER, Frédérick

„»Ott kell lenni«, akár az idők végezetén. Mert valóban »ez maga« az idők végezete. Lévén a kezdete. Megint csak minden nagyon egyszerű. És látszólag lehetetlen. Hogyan békítsük össze az összebékíthetetlent, hogyan bírjuk találkozásra a végest és a végtelent?
Szenvedélyes figyelmünkkel. A megfigyelő fölfedezi az újszülöttet, akit addig soha nem látott. Ettől akkora meglepetés lesz úrrá rajta, hogy mindent elfelejt. Önmagát is. Eltűnik! Nincs többé megfigyelő. Csak a baba marad.
Az ősi, örök és csalóka kettősség, hogy a néző és a nézett különbözik, megszűnt. Csak ez a gyerek létezik, akit szemlélünk. Nem azon át szemléljük, amit tudunk, amit mások mondanak, vagy amit olvastunk róla. Szemléljük úgy, amint van. Nézzük. Helyesebben szólva, hagyjuk, hogy áthasson bennünket. Mellékgondolatok nélkül. Előítéletek nélkül. Teljesen ártatlanul. Teljes újdonságában.
»Ő«-vé válunk.”