KEROUAC, Jack

Sokan, sokszor próbálták írásban rögzíteni az élőbeszéd varázsát, a folyamatot, amelynek során az eleven szavak a gesztusokkal, a sóhajokkal, a testbeszéddel és a kommunikáció többi formájával egyesülve szerves egésszé állnak össze. Jó néhányan próbálkoztak ezzel – és nem is mindenkinek sikerült. Jack Kerouac (1922. március 12. – 1969. október 21.) számára a próza és a vers felszabadított formájának alkalmazása volt az „alapjárat”; ő mindig is fontosabbnak tartotta az érzések, a gondolatok, a spontaneitás kifejezését, mint a formai vagy stilisztikai szabályokat. Írásait eleinte nehezen fogadták el (és be), de végül a beatkultúra térhódításával az örök hobó, a csavargó álmodozó is elnyerte méltó helyét az irodalmi életben. Élete során játszi könnyedséggel hágta át a képletes és tényleges határokat – számára ez volt a természetes. Ráadásul rajta is erőt vett időnként a kísérletező kedv; ebben a regényében – a világhírű Úton folytatásában és kiegészítésében – a szabad próza olyan változatát mutatja be, amely valóban ledönti az irodalmi konvenciók falait.