|
„– Nagy isten! – kiáltotta Stephen lelke a profán öröm elragadtatásának kitörésében.
Hirtelen elfordult a lánytól, és átvágott a partnak. Orcája lángolt, teste tüzelt, tagjai remegtek. Csak ment, ment, ment, ment, át a fövenyen, vad dalt dalolva a tengernek, s kiáltva üdvözölte az életet, mely eljött hozzá, s hangos hívással hívta.
A lány képét örökre a lelkébe zárta, és eksztázisának szent csendjét semmi szó nem zavarta. A lány szeme hívta őt, a lelke pedig ugorva szökkent a hívás nyomán. Élni, hibázni, bukni, győzni, az életet az életből formálni! Egy vad angyal jelent meg előtte, a halálos ifjúság és szépség angyala, az élet szép, királyi köreinek küldötte, hogy az elragadtatott mámor egyetlen percében sarkig tárja előtte a vétek és a dicsőség minden útjának kapuit. És ment és ment és ment és ment!
Aztán megtorpant, és a csendben szívének dobogását hallgatta. Merre ment? Hová jutott? Hány óra van?” |
újdonságok 
főoldal 
Kosár tartalma ››