Persze hogy nem tudtam, mire vállalkozom. Hogyan is tudtam volna? Pál apostol sem tudta. Gryllus Dániel sem tudta. Sumonyi Zoltán sem és Halmos Béla sem. S talán még a zenélésbe később bekapcsolódó Ferenczi György sem egészen. Igaz, ha pontosan tudtam volna, akkor sem döntöttem volna másképp: ugyanolyan hevesen bólintottam volna, amikor Gryllus Dani először felhívott a könyv ötletével.
Merthogy húsz éve már, hogy a Pál apostol – dalok Pál levelei szerint című korong, vagyis az „Ólemez” megjelent. Azóta Dani és Béla több mint háromszáz koncertet játszott határokon belül és kívül, s az utóbbi néhány évben részt vett a közös muzsikálásban Ferenczi Gyuri és a Rackajam is. Ez a nyolcfős csapat hallható az „Újlemezen”. A dalok, a versek, a dallamok nem változtak. És mégis: felfrissült és megújult az előadás.
Ehhez a régi-új frissességhez méltó könyvet képzeltem el. Olyat, amely sokfelől közelíti meg Pál apostol korát, életét és személyiségét. Huszonnégy társat találtam a feladathoz. Ők azok, akik más-más szempont alapján megvilágítják Pál alakjának különböző oldalait. A kép persze így sem teljes; de hogy sokoldalú, az vitathatatlan. S tükrözi azt a páratlan szellemi élményt és intellektuális kalandot, amelyben az elmúlt fél évben részem lehetett.