Alan Moore és Dave Gibbons mérföldkőnek számító képregényének harmadik, befejező kötete méltó lezárása e joggal nagyra tartott remekműnek.
A WATCHMEN páratlan alkotás – jellemezte a képregényt számos méltatója. „Letehetetlen!” – áradoztak mások, és tény, hogy a mű olyan lehengerlő hatással van az olvasóra, ami alól csak kevesen tudják kivonni magukat.
A WATCHMEN sikerének titkát már sokan próbálták megfejteni. Azon kívül, hogy a történet a felszínen is rettentően olvasmányos és magával ragadó, a mélyben olyan jelentésrétegek, ezerarcú szimbólumok húzódnak meg, melyek csak többszöri olvasás után ismerhetők fel.
A WATCHMEN nem véletlenül nyert el számos díjat, és nem véletlenül vezeti világszerte a népszerűségi listákat immár több mint húsz éve. A befejező kötetben a lebilincselő történet egyre gyorsabban halad a meghökkentő végkifejlet felé, összeállnak az eddig elvarratlan szálak, és értelmet kap sok apró mozzanat, melyek jelentőségére csak most döbben rá az olvasó.
Aki figyelemmel kísérte a tizenkét részes képregény eddig megjelent részeit, az garantáltan nem fog csalódni az utolsó négy fejezetben sem.
ALAN MOORE angol képregényíró, a műfaj talán legismertebb és legmeghatározóbb egyénisége. Leghíresebb munkái a Watchmen, a V for Vendetta (V mint vérbosszú), melyből azonos címmel film is készült, a Swamp Thing és a Promethea. Emlékezetes munkái még többek közt a From Hell (A pokolból) és a The League of Extraordinary Gentlemen (A Szövetség), melyekből szintén film készült Johnny Depp, illetve Sean Connery főszereplésével.
DAVE GIBBONS angol képregényrajzoló, illusztrátor. Számtalan munkája közül kiemelkedik a DC Comics-nak rajzolt Green Lantern sorozat és az itt olvasható Watchmen. Közreműködött a DC főbb karaktereinek megformálásában, többek között Superman és Batman számos történetét illusztrálta, sőt többször íróként is közreműködött. Néhány további munkája a teljesség igénye nélkül: The Originals, Rogue Trooper, Legion of Super-Heroes. Többször jutalmazták a képregény-illusztrátoroknak kijáró Jack Kirby-díjjal.
FIGYELEM! Ha eddig a képregényt bármilyen előítélettől eltelve „komolytalan”, „csak gyermekeknek való”, „értéktelen” műfajnak tartotta, ideje, hogy megismerkedjen a Watchmen világával. Biztosra vesszük, hogy megváltozik a véleménye!