A Graffiti World alapmű. Egyedülálló módon világítja meg a graffiti lényegét, és tárja elénk sokszínű megjelenési formáit az utóbbi harmincöt év során, közben pedig elkalauzol minket Amerikába, Európába és földünk csaknem valamennyi szegletébe. A világ több mint 180 művészének 2000-nél is több alkotását mutatja be a könyv, amelynek frissessége és átfogó jellege csaknem egyedülálló. Nicholas Ganz saját, közvetlen tapasztalatokon alapuló észrevételeit a művészektől vett idézetekkel vegyíti, s egy, a graffiti világát belülről ismerő szakértő szemével tekinthetjük át a különféle irányzatokat, és követhetjük végig az egyes stílusok fejlődését. Így nyerünk összképet arról a folyamatról, melynek révén a graffiti az lett, ami: világjelenség.
„A graffiti elnevezés az olasz sgraffio, „firkál” szóból ered, maga a kifejezési forma pedig gyakorlatilag az emberiséggel egyidős: a franciaországi Lascaux-barlang falán csonttal vagy kővel karcolt ábrákat találtak, sőt készültek olyan sziluettek is, melyeket a régmúlt idők embere csöves csontok és színezett por segítségével, kezét körülfújva alkotott meg, és amelyek már a sablon használatát és a fújási technikát vetítik előre.”