szept 27
A kiadónk által az idei Könyvhétre megjelentetett Gaudé-regény, az Európába igyekvő bevándorlókról szóló Eldorádó nemrégiben elnyerte a 15 és 20 év közötti német, holland és belga diákok alkotta olvasói közösség díját (Euregio Young People Literature Award). A 2001-ben alapított díjért minden évben olyan regények versenyeznek, melyek francia, német és holland nyelven is megjelentek. Külön érdekesség, hogy a győztes mű fordítóit is díjazzák (pénzjutalmat kapnak).
Laurent Gaudénak nem ez az első “ifjúsági” díja, hiszen 2002-ben például már megkapta a francia gimnazisták Goncourt-díját a Tsongor király halála című regényéért – melyet a szerző életműsorozatának második köteteként jövőre fogunk kiadni.
Az Eldorádó itthoni fogadtatásáról látogatóink az alábbi linkre kattintva tájékozódhatnak (“A könyvről megjelent kritikák”), a másik linket választva pedig bele is olvashatnak a regénybe (“másik link”).
Címkék: díjak • Eldorádó • Életműsorozatok • Laurent Gaudé
máj 25
Laurent Gaudé előbb színműveivel, aztán regényeivel is meghódította Franciaországot, majd Nyugat-Európát. Magyar nyelven most először lett elérhetővé a Goncourt-díjas szerző egyik legfontosabb regénye, az Eldorádó. Kiadónk ezzel az Ünnepi Könyvhétre megjelentetett kötettel indítja útjára Laurent Gaudé életműsorozatát.

Címkék: Eldorádó • Életműsorozatok • Laurent Gaudé • Újdonságok • Ünnepi Könyvhét
máj 16
Laurent Gaudé 2006-ban megjelent, Eldorádó című regénye Franciaországban már a negyedik kiadásnál tart.



A könyv sikere érthető, hiszen a szerző hazája egyike a legtöbb bevándorlót befogadó európai országoknak, így aztán a franciák erősen érintettek a regényben tárgyalt problémában, az illegális bevándorlás és az embercsempészet ügyében. Nyilván részben ugyanezen okból fogadta nagy érdeklődés a könyv
angol,
spanyol,
német
és olasz nyelvű kiadását is. Mi azonban elsősorban irodalmi értékei miatt ajánljuk olvasóink figyelmébe ezt a hamarosan megjelenő regényt – a Gaudé-életműsorozat első kötetét.
(beleolvasok)
Címkék: Eldorádó • Életműsorozatok • Laurent Gaudé • Ünnepi Könyvhét
máj 03
Ismét megérett munkánk két gyümölcse, s nyomdába küldtük az alábbi – várhatóan már a Könyvhét előtt a boltokba kerülő – köteteket. Kiadónk az Eldorádó című, az embercsempészet és emberkereskedelem ördögi világát bemutató regénnyel kezdi meg Laurent Gaudé, a kortárs francia irodalom egyik legfontosabb szerzőjének életműsorozatát, a Legendák élve vagy halva sorozat újabb darabjaként pedig a Motörhead munkásságát tárgyaló kötetet ajánljuk látogatóink figyelmébe.
Laurent Gaudé: Eldorádó
J. Brown-L. Kilmister: Motörhead (a stúdióban)
Letölthető részletek a könyvekből (.pdf)
Címkék: Beleolvasok • Eldorádó • Életműsorozatok • Jake Brown • Laurent Gaudé • Legendák élve vagy halva • Lemmy Kilmister • Motörhead • Ünnepi Könyvhét
márc 09
Kedves Látogatóink! Hamarosan megkezdjük két újabb szerző életműsorozatának kiadását. A Nobel-díjas Herta Müllertől előbb a Lélegzethinta című regény (április), majd – új fordításban – A róka volt a vadász című kötet (május) jelenik majd meg.
Laurent Gaudé a kortárs francia irodalom egyik legnépszerűbb – ám Magyarországon még ismeretlen – szerzője. A Goncourt-díjas író legsikeresebb műveit már több mint húsz nyelvre lefordították. Kiadónk elsőként Gaudé Eldorádó című regényét jelenteti meg az idei Könyvhétre.
Címkék: A róka volt a vadász • Eldorádó • Életműsorozatok • Herta Müller • Laurent Gaudé • Lélegzethinta • Újdonságok • Ünnepi Könyvhét
Legutóbbi hozzászólások