dec 18
Az amerikai Time magazin besorolta Justin Cronin A szabadulás című – a Carta Light sorozatban nemrégiben megjelent – thrillerét a 2010-es év legjobb 10 legjobb regénye közé. Cronin trilógiájának második kötete várhatóan 2012-ben kerül majd a boltokba.
Újabb díjat kapott Hilary Mantel Farkasbőrben című regénye. A korábban már az NBCC díját és a Booker-díjat is elnyerő könyv most megkapta a legjobb történelmi regénynek járó Walter Scott-díjat is.
Címkék: A szabadulás • Farkasbőrben • Hilary Mantel • Justin Cronin • Karácsonyi Könyvvásár
dec 09
Már (még) megtalálható a boltokban a CARTA LIGHT sorozat nemrégiben beharangozott első három kötete.
David Nicholls Egy nap című regénye még most – megjelenése után másfél évvel – is a 12. helyen szerepel az Amazon UK százas listáján, igazolva a kritikusok véleményét, miszerint Nicholls műve a legjobb szerelmes regény a Bridget Jones naplója óta.
Az amerikai Justin Cronin félelmetes poszt-apokaliptikus látomása, A szabadulás megjelenése után a negyedik helyig jutott a New York Times bestsellerlistáján. Stephan King az alábbi szavakkal ajánlotta a könyvet az olvasóknak: “Olvassanak el csak tizenöt oldalt, és meglátják: képtelenek lesznek abbahagyni; olvassanak el újabb tizenöt oldalt, és meglátják: a történet rabul ejti önöket, hajnalig le sem tudják tenni a könyvet.”
A Lars Kepler álnéven író svéd szerzőpáros immár több tucatnyi nyelvre lefordított krimije, A hipnotizőr egy olyan sorozat első darabja, amelynek köteteiben az olvasók Joona Linna felügyelő bravúros nyomozásait kísérhetik figyelemmel. Ezt az első bűnügyi történetet sok országban csak a szerzőpáros második regénye tudta leszorítani az eladási listák első helyéről.
Címkék: A hipnotizőr • A szabadulás • CARTA LIGHT • David Nicholls • Egy nap • Justin Cronin • Karácsonyi Könyvvásár • Lars Kepler
nov 09
Kiadónk 2010-ben több új sorozatot is indított – ezek egyike a CARTA LIGHT. Mint a név is mutatja, ebben a sorozatban könnyedebb, inkább szórakoztató, mintsem elgondolkodtató műveket jelentetünk meg, amelyek azonban a maguk műfajában a legjobb, legsikeresebb kiadványok közé tartoznak. A CARTA LIGHT sorozat első három kötete – egy borzongató és fordulatos svéd krimi, egy még ijesztőbb poszt-apokaliptikus vízió és egy cseppet sem szokványos szerelmi történet – a karácsonyi könyvvásárra kerül a boltokba.
Lars Kepler A hipnotizőr című regénye a közelmúlt legsikeresebb skandináv krimije: a megjelenése óta eltelt egy évben több mint félmillió példány kelt el belőle Svédországban, s a regény – mely egy krimisorozat első darabja – különböző fordításokban már 30 országba eljutott.
Nagy-Britanniában lassan másfél éve stabil bestseller az Egy nap, mely a kritikusok és az olvasók egybehangzó véleménye szerint a legeredetibb és legjobb szerelmes regény a Bridget Jones naplója óta. A David Nicholls regénye alapján készülő film 2011-ben kerül a mozikba.
Kísérleti vírussal beoltott, gyilkos szörnyekké vált halálraítéltek törnek ki a hadsereg titkos laboratóriumából. A fertőzés egyre terjed, úgy tűnik, az emberiség pusztulásra van ítélve… Justin Cronin máris számtalan nyelvre lefordított regényét, A szabadulást, az apokalipszis ezer évének történetét elbeszélő trilógia első részét Stephen King „remekműnek” kiáltotta ki.
Címkék: A hipnotizőr • A szabadulás • CARTA LIGHT • David Nicholls • Egy nap • Justin Cronin • Karácsonyi Könyvvásár • Lars Kepler
Legutóbbi hozzászólások