márc 19

Pittacus Lore A Negyedik című sci-fije már a 12. helyen áll az Alexandra hálózat 100-as listáján. Az eladási toplista 54. és 55. helyét is kiadónk egy-egy könyve foglalja el:

David Nicholls már régóta listás Egy napja mellé most felzárkózott

Aron Ralston nemrég megjelent 127 óra – A kanyon fogságában című (valós eseményeken alapuló) regénye is.

A borítóképre kattintva látogatóink bele is olvashatnak a regényekbe.

Címkék:
márc 10

Miután harmincöt napja kihagytuk az előző ziccert, és nem adtunk hírt arról, hogy Carta Light sorozatunk legsikeresebb darabja, David Nicholls Egy nap című regénye már EGY ÉVE rostokol az angol eladási listákon, most nem követünk el hasonló hibát. Örömmel jelentjük tehát, hogy a nálunk is igen népszerű romantikus regény (egész pontosan annak második, puha kötésű kiadása) kerek NÉGYSZÁZ napja van fönn az egyik legjelentősebb sikerlistán Nagy-Britanniában, az amazon internetes könyváruház 100-as bestseller-listáján. Méghozzá nem is akárhol: hetek óta stabilan tartja második helyét.

Mint arról már beszámoltunk, az óriási siker nyomán készül a regény filmváltozata is – a két főszereplő Anne Hathaway és Jim Sturgess –, melyet az USA-ban a nyár közepén mutatnak be, ám hozzánk sajnos csak ősszel érkezik. A szerző rajongóinak vigasztalásul megígérhetjük, hogy addigra egy újabb David Nicholls-kötet is kapható lesz a hazai boltokban!

Címkék:
dec 18

Ilyen az, amikor egy film alkotó- és szereplőgárdájában minden név jól hangzik: Lone Scherfig (Olasz nyelv kezdőknek, Egy lányról) rendezi az Egy nap című filmet David Nicholls (A nagy kvízválasztó) forgatókönyvéből -

Anne Hathaway (Az ördög Pradát viselés Jim Sturgess (21) főszereplésével. A 80-as évek végén, Angliában induló sztori húsz évet ölel fel a két főhős, Emma és Dexter életéből, minden évben egyetlen nap – július 15-e – elmesélésével. A Nicholls regényén alapuló sztori elején a fiatalok éppen lediplomáznak, és együtt töltenek egy éjszakát, de aztán elsodorja őket egymástól a sors, és húsz éven keresztül követhetjük pályájuk és magánéletük sikereit és hullámvölgyeit. A film máris forog, és szerepel benne Romola Garai (Vágy és vezeklés) és a Vénusz-ból ismert Jodie Whittaker is.

Címkék:
dec 09

Már (még) megtalálható a boltokban a CARTA LIGHT sorozat nemrégiben beharangozott első három kötete.

David Nicholls Egy nap című regénye még most – megjelenése után másfél évvel – is a 12. helyen szerepel az Amazon UK százas listáján, igazolva a kritikusok véleményét, miszerint Nicholls műve a legjobb szerelmes regény a Bridget Jones naplója óta.

Az amerikai Justin Cronin félelmetes poszt-apokaliptikus látomása, A szabadulás megjelenése után a negyedik helyig jutott a New York Times bestsellerlistáján. Stephan King az alábbi szavakkal ajánlotta a könyvet az olvasóknak: “Olvassanak el csak tizenöt oldalt, és meglátják: képtelenek lesznek abbahagyni; olvassanak el újabb tizenöt oldalt, és meglátják: a történet rabul ejti önöket, hajnalig le sem tudják tenni a könyvet.”

A Lars Kepler álnéven író svéd szerzőpáros immár több tucatnyi nyelvre lefordított krimije, A hipnotizőr egy olyan sorozat első darabja, amelynek köteteiben az olvasók Joona Linna felügyelő bravúros nyomozásait kísérhetik figyelemmel. Ezt az első bűnügyi történetet sok országban csak a szerzőpáros második regénye tudta leszorítani az eladási listák első helyéről.

Címkék:
nov 09

Kiadónk 2010-ben több új sorozatot is indított – ezek egyike a CARTA LIGHT. Mint a név is mutatja, ebben a sorozatban könnyedebb, inkább szórakoztató, mintsem elgondolkodtató műveket jelentetünk meg, amelyek azonban a maguk műfajában a legjobb, legsikeresebb kiadványok közé tartoznak. A CARTA LIGHT sorozat első három kötete – egy borzongató és fordulatos svéd krimi, egy még ijesztőbb poszt-apokaliptikus vízió és egy cseppet sem szokványos szerelmi történet – a karácsonyi könyvvásárra kerül a boltokba.

Lars Kepler A hipnotizőr című regénye a közelmúlt legsikeresebb skandináv krimije: a megjelenése óta eltelt egy évben több mint félmillió példány kelt el belőle Svédországban, s a regény – mely egy krimisorozat első darabja – különböző fordításokban már 30 országba eljutott.

Nagy-Britanniában lassan másfél éve stabil bestseller az Egy nap, mely a kritikusok és az olvasók egybehangzó véleménye szerint a legeredetibb és legjobb szerelmes regény a Bridget Jones naplója óta. A David Nicholls regénye alapján készülő film 2011-ben kerül a mozikba.

Kísérleti vírussal beoltott, gyilkos szörnyekké vált halálraítéltek törnek ki a hadsereg titkos laboratóriumából. A fertőzés egyre terjed, úgy tűnik, az emberiség pusztulásra van ítélve… Justin Cronin máris számtalan nyelvre lefordított regényét, A szabadulást, az apokalipszis ezer évének történetét elbeszélő trilógia első részét Stephen King „remekműnek” kiáltotta ki.

Címkék:
preload preload preload