Get the Flash Player to see this content.
„…Vissza a fiúkhoz. Élmény volt a személyes találkozó. Miközben a színpadon a lehető legtökéletesebb egység jellemzi őket, külön-külön hihetetlenül különbözőek. Olyanok, mint a hangszereik. Más-más húrt kell megpendíteni rajtuk, hogy felszabaduljanak, megnyíljanak és – ha nem is a szó szoros értelmében –muzsikáljanak. Ami viszont mindegyikükben ott van, és nem csak a mélyben, a zene szeretete, tisztelete. Ez átsüt minden mondatukon, mozdulatukon. Az is közös, hogy szerények, amikor magukról beszélnek, de büszkék, amikor a zenekarról. Mintha az együttes nélkül nem lennének azok, amik. És ez valószínűleg így is van. A Kaláka nem csak zenészek egyvelege. A Kaláka sokkal több ennél. Érzés- és ízlésvilág, vagy ha tetszik, életérzés. Olyasvalami, ami ma hatalmas kincs. És ők úgy őrzik ezt a kincset, hogy mindenkinek adnak belőle. Csak sorba kell állni. Közönségként, gondolom, többször megtették már. Most olvasóként invitálom ugyanerre önöket. És tudják mit? Utána önök is adják tovább másoknak. Hogy az egész világ Kaláka lehessen.”
Krizsó Szilvia
