nov 09

Kiadónk 2010-ben több új sorozatot is indított – ezek egyike a CARTA LIGHT. Mint a név is mutatja, ebben a sorozatban könnyedebb, inkább szórakoztató, mintsem elgondolkodtató műveket jelentetünk meg, amelyek azonban a maguk műfajában a legjobb, legsikeresebb kiadványok közé tartoznak. A CARTA LIGHT sorozat első három kötete – egy borzongató és fordulatos svéd krimi, egy még ijesztőbb poszt-apokaliptikus vízió és egy cseppet sem szokványos szerelmi történet – a karácsonyi könyvvásárra kerül a boltokba.

Lars Kepler A hipnotizőr című regénye a közelmúlt legsikeresebb skandináv krimije: a megjelenése óta eltelt egy évben több mint félmillió példány kelt el belőle Svédországban, s a regény – mely egy krimisorozat első darabja – különböző fordításokban már 30 országba eljutott.

Nagy-Britanniában lassan másfél éve stabil bestseller az Egy nap, mely a kritikusok és az olvasók egybehangzó véleménye szerint a legeredetibb és legjobb szerelmes regény a Bridget Jones naplója óta. A David Nicholls regénye alapján készülő film 2011-ben kerül a mozikba.

Kísérleti vírussal beoltott, gyilkos szörnyekké vált halálraítéltek törnek ki a hadsereg titkos laboratóriumából. A fertőzés egyre terjed, úgy tűnik, az emberiség pusztulásra van ítélve… Justin Cronin máris számtalan nyelvre lefordított regényét, A szabadulást, az apokalipszis ezer évének történetét elbeszélő trilógia első részét Stephen King „remekműnek” kiáltotta ki.

3 hozzászólás itt: “CARTA LIGHT – KIADÓNK ÚJ SOROZATA”

  1. at at szerint:

    Kedves Kiadó!
    Ezt bizony pontosan így kell csinálni.Minden kiadó ,de főleg az európa, az agave, és az ulpius is pl. példát vehetne arról az igényességről, ahogyan az évek óta szinte egyetlen vámpírtörténetet megjelentettétek.Amit bevallom Karácsonyra tartogatok.Örül a szívem a kemény fedélnek, a papír minőségnek,és szomorúan gondolok az európa szánalmasnak sem nevezhető King legutóbbi -most Karácsonyra- kijött köteteire.Nem vagyok sznob, de inkább megvettem eredetiben azokat jóval előbb(hasonló árban) mert NEM VOLT GUSZTUSOM A KEZEMBE VENNI főleg ennyiért nem!!! És az sem titok, hogy fillérekért megvásárolom pár év után a hazai Kingeket,mert egy pár százast szán rá az ember, de már engedelmet.ez mégsem egy vacak ponyva az ördögbe is… ez Stephen King nem holmi stephenie műmájer ez utóbbi mélyen pffffffffffffffffffff, ami felett fényévekre ragyog tisztességes kritikus holdvilágként annak a bizonyos békának a segge.. . Aki kételkedik olvasson el 10 oldalat a Szabadulásból,és ne vesse össze , mert nem szükséges a Takonylattal…
    A Szabadulás közepénél jártam eredetiben mikor már vágtattam is be érte ahogy megjelent Általatok.Sajnos egyéb elfoglaltságaim miatt szemeznem kell vele a polcon, és fejezetei ott is busonganak, most még; de hamarosan örülhetnek, mert közel az idő, hogy megváltom mind az átoktól…)))
    A Carta Light egyébként remek ötlet, szórakoztató irodalom is lehet remekmű.Noha az egy nap, már a Brrrrrridzset inkább mintsem Dzsonszt naplopója, nevezetű akárminek minden sorát(a könyv szélsebesen el is lett ajándékozva) és minden kockáját rühelltem,(mer’ az ember társas lény) vagyis ez a szerelmes, szinglis nyáladzás nálam a kösz nem kategóriába esik.(a Búcsú a szerelemtőllel ellentétben, mert azt imádom).
    A hipnotizőrt meg volt egy olyan érzésem inkább most nem, majd egyszer talán, ki tudja,tudom az én hibám de kevés az olyan kimondottan jó krimi amire azt mondom, hogy ez az, basszus mostanában nem is olvastam ilyet! A Passage Hazai kiadásáról még annyit zárásképpen, ez a kötet kiváló példája annak, hogy HAZAI nyomdatermék is lehet szuperpazar, közel ezer oldalnál is; azaz nem kell sem ormótlannak, sem, undorítónak lenni, de egy tyranoszaurusz rex elleni szörnyű randa ,és szörnyű nagydarab szörnyszülött bunkóként rontania, és felettébb próbára tennie az olvasók szépérzékét sem, hanem lehet ezt így is.Ezért pedig a Kiadónak minden tisztelet.Javasolnám az Összes King átvételét az európától köszönettel.))))

  2. at at szerint:

    Akkor csapjunk bele gyilkosan a húrokba..
    Stephen King ajánlott már remekműveket és rajongott már potter féle, és az alatt leledző khm… irományokért is…
    Éppen ezért kissé félve közeledtem elsőre a Szabaduláshoz, mivel a regény olyan lelkendező dicsőítő zengzetes fanfárokkal tarkított ajánlót kapott a Mestertől, ami már szinte gyanakodásra adott okot, és ami csak valami klasszikus nagyregénynek járhatna ki!Bevallom fogalmam sem volt a művet övező irdatlan reklámhadjáratról, aminek csak későbben néztem utána,és bevallom az ilyesmi általában csak elveszi a kedvemet az olvasás gyönyörűségétől.Gondoljunk csak műmájer féle vámpírszutyokra, ami az idiotizmus iskolapéldája mindenféle szellem,kellem, stílus vagy történetszövési tudás nélkül…aminek üledéke a tömény unalom és ostobaság tátiszáji kortól és nemtől független hülyegyerekeknek, akik a reklámtól elalélva bármit megesznek amit a média letol a torkukon…
    Azonban -mivel rajongója vagyok a műfajnak,tettem egy kísérletet,és NAGYON NEM BÁNTAM MEG!Ez a regény egyszerűen káprázatosan jó,az amit az ember az ünepforgatagos ködös,havas téli napokra tartogat,és élvezettel merülhet el soraiban, és amit csak azért tesz le hogy késleltesse azt az elégedett örömet amikor a könyvet becsukva visszasergetheti a történet folyamát képzeletében.A Szabadulásról magáról a történetről nem írok semmit,hisz nagy pofátlanság lenne részemről az ilyesmi.Mindenki fedezze csak fel titkait, annak ellenére,hogy semmi újdonságot nem nyújt, és három kiváló tollú szerző neve óhatatlanul is beugrik olvastán.Az első Richard Preston akinek USAMRIDOS általam olvasott két története is kedvelt olvasmány volt pár éve,hozzá teszem az ilyen biohazardos mesketéket nem igazán kedvelem, de ez a kettő kellőképpen ütött!A második Mester George R.R. Martin, akinek Lázálma mérföldkő a vámpírirodalom birodalmában, azonban a Szabadulásban sokkal inkább Westeros ugrik be,és erről nem csupán a fő és más(ok vigyék el=az ugróját neki) mellékkellék a Fal, az őrség vagy Néni párhuzamai biztosítanak, hanem nehány egyértelműen beszédes név pl. Eustace stb.)))Végül de nem utolsósorban utoljára hagytam a legmarkánsabb vonalat King mesteri regényfolyamát és kiegészítőit főleg a Setét Tornyot és a végítéletet.A “lopás” teljesen egyértelmű))),de micsoda remekül összehozott “orzás” ez!Sokszor fészket vert bennem, a gyanú, hogy ezt az egészet maga Stephen King írta!!! Olyan hamisíthatatlanul egyedien hangulatos környezetbe varázsolt Cronin magosmíves remeke.Hiszen volt itt apró kis ötletecske a Tűzgyújtóból,a Ragyogásból, és más megannyi kitűnő műből, a legkítűnőbb tálalásban,mégsem úgy,hogy az a legcsekélyebb mértékben zavaró lett volna.Ezt pedig csak stílszerűen szólva úgy lehet cimkézni, hogy vérprofizmus.))))A könyv történései úgy hullámoztak egyik műfajból a másikba, mint amit csak a legnagyobbaknál szokhat, emészthet meg az ember örömtelin.Itt kérem nincsen unalmas oldal, noha közel ezer oldalával, nem tartozik a vékonypénzű olvasmányok korcs szaporulatait nemtelen gazdagítandó!Ez pedig nagy szó; olykor nyugodtan elengedheti magát az ember, egy filmszalag után könyörgő téli táj, vagy kihalt kísérteties város gazdag ecsetvonásait mohón falva, anélkül, hogy unná, míg máskor szinte várja az olvasó, hogy megjelenjen Randall Flag,Abby Anyó, vagy Roland, vagy Citgo a mutik vagy éppen a Végállomásváros és a semmiből elővillanva felugassanak azok a legendás szantálfaagyú lövővasak, kellemesen kígyózó arcfanyarító korditbűzt eresztve a légtérbe ahogy ezt a “királyi” archeofuturisztikus szamuráj-westerntől megszokhatta a Hűséges Olvasó.Ezt a hangulatot olyan apróságok is erősítik egyre mint már említettem, mint az igen beszédes nevek, vadászkutya legyek, ha pl. Las Vegas vagy éppen CORT szerepeltetése pusztán véletlen lenne)))Mindazonáltal akadnak pillanatok, amikor az olvasó megijed, hisz nem tudja, hogy kifullad e ez az írói remeklés, vagy üstökösként világítja be a sötéten komorló vámpírosnak csúfolt fércművek dicstelen és elfogadhatatlan igen terebélyes tömegsírját; megnyugtathatok bárkit,nem laposodik el, nem fakul ki hanem végigragyog a közel ezer oldal minden egyes lapján, és remélhetőleg a folytatások tégláiban, mert ugyan ezt el lehetne rontani, azonban aki egy ilyen elsőrangú korántsem pusztán rémmesét álmodott meg a nagy Öregek nyomdokain, az nem engedheti meg magának azt a fényűzést, hogy aztán az egészet hamarjában összecsapva a pénztárcáját hájasítsa mihamarabb, ez olyan tabu aminek megszegése öngyilkos merénylet lenne írói önbecsülése számára…
    Pár szó a fordításról; mindig berzenkedek ha idegen szavakat kell olvassak a veretesebb hazaiak helyett, ez párszor meg is történt,pl sprintel, probléma stb, az ilyeneket üdvös lenne kigyomlálni,ahogy a szóismétléseket is különösen ott ahol annak valójában semmi keresnivalója nincsen!Akadt még pár dolog amit egy szemfüles szerkesztő azonnal kiszúrhatott volna, pl (a vad az nem állat, attól függetlenül, hogy vadászat közben ejtik el, vagy terítik le!) de egy szavam sincs hiszen,még az Ünnepek előtt kijött, ez a 2010-ben hazájában megjelent igen vaskos gyöngyszem, tehát ezt illetően mélyen kussolok!Ami sokkal inkább zavart a szőrmentés vaskos szavak használata mellett (lévén az eredeti szövege azért kellőképpen qurva durva, már témáját tekintve is, korántsem pöttyös babazsúros édi-bédi lányregény) gondolom csak engem, hogy a pisilés szót egy férfi esetében használta a fordító, tessék megjegyezni: a nők, gyerekek, langyik pisilnek, a férfiak,vizelnek,pisálnak,huggyoznak és még folytathatnám a sort.Mindazonáltal csak mustraszerűen vetettem össze az eredetivel,lévén a mű elejét a Harmadik könyvig eredetiben faltam.Zárszóként a Cartalight nagy ötlet,ha ilyen lesz valahány mint a Szabadulás akkor, avval nem lehet mellényúlni,ugyanis a könnyűmúfaj a legnehezebb, ha azt igényesen, ok és okozatszerűen,és tanítva, intve, szórakoztatva, erőltetéstől mentesen szeretné szándékai szerint az író becses olvasói elé tárni.Jelen esetben ez a Szabadulás kapcsán fényesen sikerült!A hab a tortára maga a gyönyörű nyomdai kivitel, ami a Sandman mellett valóban áthatotta az Ünnepek örömét,és még át is nyúlt legalábbis számomra a következő esztendőt tartalmasan gazdagítandó!Köszönet érette Cartaphilus és Cartalight!

  3. Ütős kis sorozat! A 3 említett mű közül még csak “A szabadulás”hoz és “A hipnotizőr”höz volt szerencsém, de igyekszem pótolni a hiányosságokat! :)

Szóljon hozzá

preload preload preload