dec 04

Most került a boltokba a Boris Vian-életműsorozat 10. kötete, A holtaknak már mindegy című regény. Ez volt a második a Vian által Vernon Sullivan álnéven kiadott krimiparódiák sorában, s annak idején ugyanolyan botrányt váltott ki, mint az első Sullivan-mű, a Köpök a sírotokra. (részlet)

Megjelent a Bukowski-életműsorozat kilencedik kötete, a Shakespeare ilyet nem csinált, amely tartalmában és méretében egyaránt rendhagyó kiadvány. A számos fekete-fehér fotóval illusztrált album a szerző 1978-as európai felolvasókörútjának krónikája. (részlet)

A Fohász Owen Meanyért című regénnyel a második kötetéhez érkezett John Irving- életműsorozata. A szerző egyik legismertebb, legsikeresebb könyve egy barátság története, melynek hátteréül az Egyesült Államok XX. századi történetének egyik tragikus fejezete, a vietnami háború szolgál. (részlet)

A most megjelent, Ahol angyal se jár című regénnyel indítjuk útjára Edward Morgan Forster életműsorozatát. Az angol író e híres – egy angol özvegyasszony itáliai kalandját és annak következményeit elmesélő – művéből Charles Sturridge készített remek filmet. (részlet)

Címkék:
nov 25

Most került a boltokba a zseniális spanyol filmrendező, Pedro Almodóvar különféle írásait tartalmazó – egy pornósztár vallomásainak álcázott -, Patty Diphusa című kötet. A címben szereplő Pattynak, az igencsak szókimondó pornósztárnak Almodóvar olyan életet képzelt el, amely még a filmjeiben szereplő dilis nők életénél is sokkal mozgalmasabb. A könyvet Almodóvar fergeteges humora és a sok érdekes (film)esztétikai fejtegetés teszi felejthetetlenné. (részlet)

Démonok és apácák, ördögök és ördögűzők, mártírok és inkvizítorok a szereplői az Aldous Huxley-életműsorozat legújabb, Loudun ördögei című kötetének. A démoni megszállottság egy híres – részletesen dokumentált, 17. századi – esetét feldolgozó regény Huxley egyik legjobb és legfontosabb műve. (részlet)

A Legendák élve vagy halva sorozat 55. köteteként jelent meg a Ramones együttes történetét bemutató gazdagon illusztrált album. A könyv egyik szerzője az a Monte A Melnick, aki 22 éven át volt a zenekar turnémenedzsere – ha valaki, hát ő tudja, hogy mi történt a bandával e két évtized alatt.

Címkék:
máj 28

A Herta Müller-életműsorozat harmadik köteteként jelent meg a romániai kommunista diktatúra hétköznapjaiba bepillantást nyújtó Szívjószág című regény. (részlet)

Harmadik kiadásban jelent meg Agota Kristof főműve, a XX. századi magyar irodalom egyik legsikeresebb,  immár negyven nyelvre lefordított regénye, a Trilógia. (részlet)

Maria Montessori könyve, A gyermek felfedezése egyetlen szülő könyvespolcáról sem hiányozhat. A kötet most második kiadásban került a boltokba. (részlet)

Címkék:
ápr 13

Salvador Dalí egyetlen regénye, az Elrejtett arcok egy különös, mágikus praktikákkal fűszerezett szerelem története. A most megjelent kötet nem a korábbi kiadások reprodukciója; egy átdolgozott, részben újrafordított, az eredeti Dalí-kéziraton alapuló, 1988-as francia kötetbeli szövegre épülő – tehát végre autentikus – kiadványt vehetnek kézbe az olvasók.(részlet)

Chuck Palahniuk életműsorozatának ötödik köteteként jelent meg a műfajilag a novellafüzér és a regény határmezsgyéjén elhelyezhető Kísértettek című könyv. A mű szövege helyenként olyan durva, hogy a szerzői felolvasóesteken néhány néző rendre rosszul lett, elájult. Csak erős idegzetűeknek! (részlet)

Viktor Pelevin A rettenet sisakja című regényének hősei az internet, illetve egy chat-szoba “labirintusában” bolyongva keresik a válaszokat az élet nagy kérdéseire. A mitológiai elemekkel és utalásokkal átszőtt történet a világhírű orosz szerző egyik leghíresebb, legnagyobb sikerű írása. (részlet)

A Boris Vian-életműsorozat kilencedik kötetéről, a Tajtékos napokról felesleges ismertetést, ajánlást írni. Csak annyit jegyzünk meg, hogy a regény most megújult formában került a boltokba. Természetesen ez a kiadás is a Bajomi Lázár Endre-féle klasszikus fordításon alapul, de a szöveget igyekeztünk megtisztítani az itt-ott előforduló apróbb pontatlanságoktól, esetenként világosabbá vagy nyomatékosabbá tettük a zenei és irodalmi utalásokat, s a sorozat korábbi köteteihez hasonlóan, ennek a regénynek a nyelvezetét is „összefésültük” az életmű más darabjaival.(részlet)

A XVIII. Nemzetközi Könyvfesztivál megnyitója április 14-én, csütörtökön lesz.

Címkék:
feb 16

John Irving a kortárs amerikai irodalom egyik legnépszerűbb, hazánkban is jól ismert szerzője. Kiadónk a most megjelent, Árvák hercege című regénnyel indítja útjára a jeles író életműsorozatát. A St. Cloud’s-i árvaházban felnövő Homer Wells különös és megrendítő történetét bátran ajánljuk minden korosztálynak.

A 10 Oscar-díjra jelölt film bemutatójával egyidejűleg került a boltokba az a regény – Charles Portis A félszemű című kötete -, amely alapjául szolgált a Coen testvérek legújabb alkotásának. Charles Portis ugyan nem tartozik azon amerikai nagymesterek sorába, akiknek neve minden irodalombarát fülében ismerősen cseng, de pályája csúcsán éppoly neves írónak számított, mint a manapság mind idehaza, mind világszerte jóval ismertebb Kurt Vonnegut, Joseph Heller vagy Philip Roth.

Címkék:
feb 14

Most kerültek a boltokba kiadónk ez évi első kiadványai.

William Wharton életműsorozatának hetedik kötete igazi különlegesség, egyike azon Wharton regényeknek, melyek eddig csak lengyel nyelven voltak olvashatók. A Srapnelben a szerző a második világháborúban szerzett személyes tapasztalatairól számol be.

Pittacus Lore A Negyedik című regénye a Carta Light sorozat legújabb darabja. Az izgalmas sci-fi történet alapján készült film bemutatója február 17-én lesz.

Címkék:
jan 27

A William Wharton-életműsorozat hamarosan megjelenő újabb kötete igazi különlegesség, ugyanis a Srapnel a szerző azon regényeinek egyike, amelyek mindeddig csak lengyel nyelven jelentek meg. Wharton e művében saját világháborús élményeiről mesél – a tőle megszokott bölcsességgel és humanizmussal.

Kiadónk a közeljövőben megjelenő Árvák hercege című regénnyel indítja útjára a világhírű amerikai író, John Irving életműsorozatát. A szerző e művéből Lasse Hallström készített – 2 Oscar-díjjal jutalmazott – filmet.

Letölthető részletek a könyvekből (.pdf)

Címkék:
dec 11

A kiadónk profilját meghatározó szerzői életműsorozatok közül három is újabb kötettel gazdagodott a közelmúltban. “Modern klasszikusaink” rajongói egy regénnyel, egy novelláskötettel és egy drámakötettel bővíthetik gyűjteményüket.

Aldous Huxley sokak szerint legjobb, legfontosabb műve, A vak Sámson a Huxley-életműsorozat hetedik köteteként jelent meg.

A Charles Bukowski-sorozat nyolcadik darabja, a Forró vízi zene már a szerző második novelláskötete, melynek humora még az előző válogatásénál is fergetegesebb.

Boris Vian magyarul még soha nem publikált 4 drámáját tartalmazza a szerző életműsorozatának nyolcadik, Mindenkit megnyúzunk! című kötete.

Címkék:
szept 27

A kiadónk által az idei Könyvhétre megjelentetett Gaudé-regény, az Európába igyekvő bevándorlókról szóló Eldorádó nemrégiben elnyerte a 15 és 20 év közötti német, holland és belga diákok alkotta olvasói közösség díját (Euregio Young People Literature Award). A 2001-ben alapított díjért minden évben olyan regények versenyeznek, melyek francia, német és holland nyelven is megjelentek. Külön érdekesség, hogy a győztes mű fordítóit is díjazzák (pénzjutalmat kapnak).

Laurent Gaudénak nem ez az első “ifjúsági” díja, hiszen 2002-ben például már megkapta a francia gimnazisták Goncourt-díját a Tsongor király halála című regényéért – melyet a szerző életműsorozatának második köteteként jövőre fogunk kiadni.

Az Eldorádó itthoni fogadtatásáról látogatóink az alábbi linkre kattintva tájékozódhatnak (“A könyvről megjelent kritikák”), a másik linket választva pedig bele is olvashatnak a regénybe (“másik link”).

Címkék:
szept 21

A FilmRegények-sorozat legfrissebb kötete J.G. Ballard Karambol című regénye, melynek hőse igen sajátos módon igyekszik visszanyerni libidóját. A könyvet elsősorban felnőtt olvasóinknak ajánljuk.

Újabb kötettel gazdagodott Chuck Palahniuk életműsorozata. Az Altató című regény egy kifejezetten ijesztő világba repíti az olvasót, ahol a szavak ölni tudnak. Csak erős idegzetűeknek.

Címkék:
preload preload preload