Kevés olyan zenekar van a Rolling Stoneson kívül, amely több évtizeden keresztül markánsan jelen volt a zenei életben, s munkássága visszatükrözi a rockzene szinte teljes történetét – ráadásul még napjainkban is aktív.
Az Aerosmith a hatvanas évek végének bostoni klubjaiban kezdte pályafutását, a következő évtized során vált világhírűvé, majd az MTV indulása után a közönség egy teljesen új generációja lehetett a zenekar újjászületésének szemtanúja.
Mindeközben az együttes személyi összetétele, a gitárosok szólópróbálkozásainak intermezzójától eltekintve, változatlan maradt. A Walk This Way lapjain Steven Tyler, Joe Perry, Brad Whitford, Tom Hamilton és Joey Kramer személyes visszaemlékezései tárják elénk a zenekar négy évtizedes történetét.
„A koncert közepén, két szám között egy ilyen szöveggel álltam elő: »Köszönjük szépen, hölgyeim és uraim. Most egy rövid instrumentális szám következik, előadja gitáron a fantasztikus Joe Perry és Brad Whitford. A szám címe: Nem akarunk megdugni titeket, csak a kajátokra fáj a fogunk.«
Döbbent csend állt be a teremben, senki sem nevetett a poénomon. Ám a buli után Clive Davis, a Columbia kiadó elnöke megfogta a karom, egy kicsit megszorította, s azt mondta: »Steven, ugye, tudod, hogy belőled hatalmas sztár lesz?«”