A bor egy nyomorult lebujnak tüzet és színt,
tündéri zománcot ad,
s rőt-arany gőze oly mesés csarnokokat
képes emelni körénk, mint
az égbolt ködein átizzó alkonyat.
Az ópium a lét határán túl kiterjed,
megnyujtja a végtelent,
csontig vájja a kéjt, sűríti a jelent,
és túltelíti a lelket,
oly zord és fekete gyönyöröket teremt […]
Charles Baudelaire: A méreg
Éppen százötven éve jelent meg először Charles Baudelaire (1821-1867) e kötete, amelybe a kor legfőbb bódító szereiről – a hasisról, az ópiumról és a borról – írt esszéit gyűjtötte össze. A „mesterséges mennyországok” Baudelaire-féle leírása már csak azért is érdekes olvasmány, mert a különböző kábítószerek hatásainak bemutatásán túl a költő olyan erkölcsi kérdéseket is felvet írásaiban, amelyek ma, az általánossá vált drogfogyasztás korában különösen aktuálisak.
„Az emberi lélek tele van szenvedélyekkel; csordultig tele – hogy egy újabb elcsépelt kifejezéssel éljek –, ám ez a szerencsétlen lélek, melynek természetes romlottsága éppoly nagy, mint váratlan, szinte hihetetlen képessége a jóságra és a legdicsőbb erényekre, bővelkedik ellentmondásokban, amelyek lehetővé teszik, hogy e túláradó szenvedély egy részét rosszra használja. A lélek azonban soha nem érzi úgy, hogy teljes egészében eladná magát. Önhittségében megfeledkezik arról, hogy olyasvalakivel játszik, aki ravaszabb és erősebb nála, és hogy a Rossz Szelleme, ha csak egyetlen hajszálát nyújtja is neki, nyomban megkaparintja az egész fejét. A látható természet látható ura (az emberről beszélek) a gyógyszerészet, az erjesztett italok révén akart tehát mennyországot teremteni, hasonlóan ahhoz az eszelőshöz, aki vászonra festett és tartóvázra erősített díszletekkel próbálja helyettesíteni a valódi bútorokat és az igazi kerteket.”
újdonságok 
főoldal 
Kosár tartalma ›› 